20100730-szoboszlo

Fesztiválhónap

A közelmúlt bővelkedett fesztiválokban és nekünk is jutott belőle három júliusban. Nem volt kalandoktól mentes, ahogyan megoldottuk az utazásokat és a felkészülést, de összességében azt mondhatjuk: jól sikerült a bemutatkozás mindegyik helyszínen. Siófok-Debrecen-Hajdúszoboszló. Szép kis túra egy hónap alatt, megosztjuk az élményeinket mindenkivel.

20100616-jotekony-koncert-cikk-kep

Jótékony dixie-est

Zenekarunk a Debreceni Jazzbarátok Körével közös szervezésben a 2010. június 16-i évadzáró koncertet az árvízkárosultak javára rendezett gyűjtéssel zárta. A komoly cél nem jelentett komor hangulatot és a tetszésnyilvánításokat újra meg újra felidézve úgy gondoljuk, hogy a Galéria Café teraszát megtöltő közönség jól érezte magát. Az adakozásban összejött összeget a „Duna Tv az árvízkárosultakért” elnevezésű, MKB Bank Zrt.-nél vezetett elkülönített számláira (10300002-20383170-49020078) utaltuk. Köszönjük a Hajdú-bihari Napló, a Jazz FM és a Jazzbarátok Köre támogatását. Továbbra is buzdítunk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a rászorulókat az erre nyitott csatornákon.
fb-ddjb

DDJB a Facebookon

Rajongóink és a jazz, illetve dixieland zenét szeretők gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatására együttesünket immár a legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon is megtalálhatják. A cím: http://www.facebook.com/debrecendixieland Legyenek rajongóink és értesüljenek még. tovább…