tikasz-sanyi

Negyedszázad dixieland

Tikász Sándor: – Ha visszatekintünk a kezdetekre, akkor a régi – mostanra talán méltatlanul elfeledett, Kiss Ernő nevéhez kötődő, nemzetközileg is elismert Debreceni Jazz Quartett tekinthető az együttes alapjának. Kiss Ernő korai halála után zenésztársa, Gyarmati Zoltán határozta el, hogy új tagok bevonásával új zenekart alapít. Így jött létre 1984 végén a Debrecen Dixieland Jazz Band, ami a dzsessz egy másik műfaját játssza.

– Mennyit változott az elmúlt negyedszázad alatt az arculat?

T. S.: – A repertoár egyre inkább tökéletesedett. Az első időszakban mindenkinek volt a tarsolyában egy-egy zenedarab, amelyet jól ismert ebből a műfajból. Ezt egyszerűen összejátszottuk. Ezek közismertek voltak, nem kellett újra hangszerelni, összeültünk és zenéltünk. Mikor láttuk, hogy jól haladunk, akkor kezdtük el fejleszteni a repertoárt. Begyűjtöttünk autentikus dixieland számokat, amelyek egyik része New Orleans-i, másik része pedig chicagói stílusú volt. Később, mikor egy kicsit már bátrabbak lettünk, megpróbálkoztunk saját szerzeményekkel is. Ezek aztán szerepeltek a későbbi rádiófelvételeken, és lemezeinkre is felkerültek

– Milyen hangszerekre van szükség a dixieland hangzáshoz?

T. S.: – Alapvetően a szóló- és a ritmikus hangszerek összessége adja az utánozhatatlan hangzást. A prímet a fúvós hangszerek viszik: trombita, klarinét, harsona, és szaxofon. Utóbbi egy újszerű hangzást eredményez, ugyanis a klasszikus összeállításban ez nem szerepel. Mi Gyarmati Zoltánnak köszönhetően olyan hangszerelt számokat is elő tudunk adni, ami egy mini big band hatását kelti. A ritmus-szekcióban fontos elem a zongora, a dob, ami a lüktető ütőerőt adja, a nagybőgő, vagy a basszusgitár, és persze jómagam hangszere a bendzsó, bár időnként a gitárt is fölveszem.

– Mennyit változott az együttes összetétele?

T. S.: – Összességében olyan változások történtek, amelyek alapvetően nem érintették a zenekar működését, egyszerű tagcserékről volt szó. Az eredeti felállásban játszott Mátyás Ferenc és Fazekas Csaba a jazz quartettből, valamint Fejes Márton harsonán és a közelmúltban elhunyt trombitás, Nagy Imre. És persze többen vagyunk, akik megalakulása óta zenélünk az együttesben.

– Meghozta a sikert a stílusváltás?

T. S.: – Igen, hiszen 1985 óta folyamatosan résztvevője vagyunk a Debreceni Jazznapoknak, két évvel megalakulásunk után már Dániában képviseltük Magyarországot, eljutottunk az európai oldtimers zene ünnepére, a Drezdai Dixieland Fesztiválra és két alkalommal is jártunk a dzsessz őshazájában, az Egyesült Államokban, New Brunswick-ban és New Orleans-ben. Olyan nevek társaságában szerepelhettünk, mint B.B. King, aki ott ünnepelte 80. születésnapját, Michel White és Eric Alexander, akik már Debrecenben is jártak, de említhetem Champion Jack Duprée-t is. Emellett Európa szinte valamennyi országában játszottunk már, nem is beszélve a számtalan hazai fellépésről. Régebben 50-60 koncertet is adtunk, ez a szám az utóbbi időben csökkent. Ezt lehet magyarázni gazdasági, vagy más okokkal, de az is lehet, hogy egyfajta kulturális hanyatlás mutatkozik, ami a zenei életet is érinti. Kevés médium sugároz magas színvonalú muzsikát, pedig e nélkül csak kevesekhez juthat el az igényes zene. Épp ezért öröm, hogy két kazettán és három CD-n is hallható a mi dixieland zenénk.

– Az igényes zene megszerettetéséért a fellépéseken túl is próbál tenni a zenekar. Ennek része a dixieland-klub beindítása?

T.S.: – Igen. Ez nagy mértékben hozzájárulna ahhoz, hogy közvetlenül tudjuk átadni azt a fajta zenei érzést, amit a dixieland jelent. A klubbal már többször is próbálkoztunk több-kevesebb sikerrel, a mostani talán hosszú távú lesz. Ez a terem nagyszerű akusztikai adottságokkal rendelkezik, nem is szükséges a hangosítás, karnyújtásnyira tőlünk a közönség. Ez oldottabb hangulatot teremt és több kísérleti lehetőséget is ad. Természetesen nem csak az együttesre épül a program, hanem vendégeket is hívunk, de ez attól függ, hogy erre hogyan tudjuk előteremteni az anyagiakat. A zenekar mostani szintje, a műfajon belül elfoglalt helye akár világsztárok vendégül látását is megengedné. A Debreceni Jazznapok nyitókoncertjét is itt tartjuk, a Belga étteremben, szeptember 2-án 19 órától. Emellett készülünk az októberi jubileumi koncertre, amelyre a tervek szerint elhívjuk mindazokat, akik korábban a dixieland együttesben szerepeltek, hogy együtt ünnepeljük a negyedszázados jubileumot. Mint mindig, a közönség és persze a magunk örömére is.

 

Duna TV - 2009. augusztus 20.
Ünnepi nyitány