debreceni_jazznapok_2009-logo

Ünnepi nyitány

A 38. Debreceni Jazznapokat elindítani nem kis kihívás, de legalább akkora megtiszteltetés egy lapon szerepelni mondjuk Benny Golsonnal. Érthető tehát, hogy némi izgalommal készültünk a “nulladik” napi esti klubkoncertünkre. (Tévesen jubileumi koncertként lett beharangozva, de erről majd később.) A Belga Söröző kertje zsúfolásig tele volt, a nézőszámot úgy 250-re becsültük. A kezdeti izgalom hamar elmúlt, mikor Ittzés Tamás főbohém, aki sztárvendégünk volt, megjelent közöttünk. Tamás játékát és színpadi jelenlétét nemhogy felülmúlni, de még utánozni sem lehet. Végtelen örömmel töltött el bennünket, hogy tudását és humorát adta az esténkhez, és a zenekarban felszabadított olyan energiákat, amikről talán fogalmunk sem volt. Köszönjük Tamás ezt az estét! A hangulatra nem volt panasz és a teltház is kitartott a koncert végéig. Bő két órányi játék után fejeztük be, s ahogy Endes Misi fogalmazott, “megünnepeltük magunkat és ezt öröm volt nézni”. Reméljük, hogy hasonló érzése volt minden vendégünknek. Várunk mindenkit a jubileumi koncertünkön 2009. október 30-án, 19.00 órakor, a debreceni Kölcsey Központ Báltermében.

Negyedszázad dixieland
Negyedszázad dzsessz